Sajnos Tatabányán és Tatán is sokan kerültek nehéz helyzetben. Ez azonban nem zavar mindenkit. Matolcsy például most is szórja a pénzt.
Tatabányán, Tatán, és egész Komárom-Esztergom megyében egyre többen vannak munka nélkül, vagy kerülnek nehéz helyzetbe. Ez nem zavarja Matolcsy Györgyöt abban, hogy 150 milliót költsön egy túlárazott festményre. Ez persze nem meglepő, hiszen korábban néhány giccses szoborra költött közel 1 milliárdot.
Matolcsy elszórja a pénzünket felesleges dolgokra
Matolcsynak nem elég a szobor, amit 667 millió forintért vásárol a Magyar Nemzeti Bank. Később még két szobrot megrendelt Matolcsy a haveroktól. Erre még 326 milliót szórtak el ebből az adófizetők pénzéből.
Most, a járvány és a válság közepén a szobrok után egy festményt vesz Matolcsy, 150 millióért, ami úgy 5 lakás ára. Ha számolunk egy kicsit akkor ezért az összegért egy átlagosan kereső tatabányainak közel 600 évig kellene dolgoznia.
A KSH szerint Komárom-Esztergom megyében 255.154 Ft az átlagos havi nettó bér. Ennél azonban jóval kevesebbet keresnek az emberek, hiszen a statisztika egy kicsi megvan színesítve. A munkanélküliség évek óta nem volt olyan magas, mint az elmúlt hónapokban.